A 2011-es SZASE kirándulást a régi szép emlékek felelevenítése érdekében Suior-ra terveztük. A szervezés nehézségeit Kati, Lulu és Peti vállalta.
Idén is sikerült 50-60 érdeklődőt összegyűjteni, de sajnos néhányan egyéb fontos elfoglaltság miatt nem tudtak részt venni a találkozón. A törzstagok közül nem jött el Emese, Ede, ÓZoli, Ákos és a hozzátartozóik. A hiányzókat pótolták a tavalyi találkozón meg nem jelenők, nevezetesen Papp Kati néni, Beér család, Gál Hajni családja, Boér Ádám.
A program idén is szatmári teniszezéssel indult. Összecsapott mindenki mindenkivel, legalábbis akik időben érkeztek. Estére ki-ki visszavonult a régi családi fészkébe, néhány család pedig a Perla Hotel éttermében készült a szombati túrára.
Szombat reggel 8-kor volt a gyülekező a Nagytemplom előtt a régi hagyományoknak megfelelően. Peti buszos ötletére sajnos nem volt nagy érdeklődés ezért családonként autókkal, a hagyományoknak megfelelően egy fél órás késéssel indultunk el Suior-ra. Nekem, aki több mint 26 éve nem jártam Siuor-on minden kicsinek tűnt. A hosszú bekötőút a három szállóépületig most alig tűnt 100-200 méternek, a nagy focipálya, amit olyan nehéz volt körbefutni a reggeli tornák alkalmával most néhány lépésnyi volt csak. Az autókat leparkoltuk és néhányan az új sípályán, néhányan az új kétüléses felvonóval a kisházig jutottunk. A pályán meglepetésünkre még számtalan hófoltot találtunk, hála a hóágyúrendszernek. A kisháznál már semmi sem a régi. A kis kalyiba helyett a székes felvonó érkező állomása és 4 gyönyörű rönképület fogadott minket. Az épületek mellett tavacskát találtunk a hóágyúk táplálásához igazán igényes kivitelezéssel, szépen karbantartott környezetben. Elfoglaltuk a szobákat, amikről csak jókat lehet mondani, ettünk ittunk a hazaiból, majd nekivágtunk a csúcsnak. A kisháztól felfelé még most is meredek az oldal, a terep hó nélkül is buckás, de azért a legtöbbeknek sikerült feljutniuk. Még a régi szék is beindult néhány hegyikerékpáros kedvéért és Anti meg Barabás örömére, akik nem vállalták be gyalog a 300 méteres szintkülönbséget.
A csúcsra érve szél és sötét felhők közeledtét láttuk a Kakastaréj felől. Körbesétáltunk a csúcson, arra ahol talán nemcsak én, de valószínűleg sokan mások sem jártak még a csapatunkból. János segítségével beazonosítottuk Kapnikbányát, az ottani sípályát, a Három apostol-, Gutin-, Kis Köves-, Mike tető csúcsokat, valamint Nagy- és Felsőbányát. A Kakastaréj nem látszik a Mogosa csúcsáról, eltakarja egy közelebbi csúcs, aminek nem emlékszem a nevére. Nagypapi szokás szerint szalonnasütésre készült a csúcson, de a nagy szél miatt sikerült rábeszélni, hogy inkább a fal alatt a szélcsendes részen gyújtson tüzet. Nyársak készültek, előkerültek az otthonról hozott szalonnák, na meg persze néhány lapos meg kevésbe lapos üveg. Lulu is felért a fal alá nem sokkal azelőtt, hogy elkezdjen cseperegni az eső. Vízálló felszereltség függvényében ki-ki gyorsabban vagy lassabban szedelőzködni kezdett és a füves mogosai pályán mindenki balesetmentesen, de többé-kevésbé megázva leereszkedett a kisházhoz.
Szárítkozást követően megszavaztuk, hogy jövőre Olaszországban legyen a SZASE tábor, majd az étterembe beülve, iszogatva, beszélgetve vártuk a vacsorát. A gyerekek az eső ellenére a házak és a tó körül játszottak, barátkoztak és készültek az anyák napi köszöntésre. A vacsora enyhén káoszos volt, de mindenki jól lakott. Többen 2-4 személyes tálakat rendeltünk, amiket lehetetlen volt betermelni. Néhányan megpróbálkoztunk a lehetetlennel, aminek az lett a következménye, hogy úgy tele lettünk, hogy még egyszer, a sötétedéssel versenyt futva meg kellett másznunk a csúcsot. Visszatérve beültünk a faházak földszint nappalijába, ahol tovább folyt belénk a bor. Az „öregek” énekléssel múlatták az időt, a gyerekek együtt játszottak, míg a középgeneráció vidám történetekkel szórakoztatta magát. A díjnyertes történet - nem véletlenül - Ede férfisízésen elszenvedett ütközése volt a „kukkeres” feleségével. Ezt természetesen nem lehetett halkan előadni és végighallgatni, így aztán éjfél után vagy 2 órával további akusztikus környezetszennyezést megelőzendő el kellett vonulnunk pihenőre.
Vasárnap reggeli után a jó idő örömére összeálltunk egy közös fényképre. Boér Ádám előadást tartott a felnőtteknek Szatmár megye leendő síközpontjáról. Majd kétfelé vettük az irányt. Egy csapat a Bódi-tó felé a régi pályán, a többiek meg le az autókhoz székkel vagy gyalog. Útközben egy lelkes sízővel is találkoztunk, aki egy 100 m-nyi hófolton gyalogolt felfelé fürdőruhában, majd sízett le kb. 20 másodperc alatt. Lulu megkívánta a dolgot és ő is csúszott egyet. Az autókat és a csomagokat begyűjtve azután átvonultunk a Bódi tóhoz. Itt is sokat változott az összkép, az elmúlt 25 év alatt. A tó környéke igazán rendben van. Volt parkoló, vizibicikli, éttermek a tó körül, nem EU szabványos játszótér. Minden szolgáltatást kipróbáltunk, az éttermet nem kellett volna. A leves pórból volt, a rizs hideg és túlfőtt és minderre legalább 1 órát kellett várnunk, hogy elkészüljön. Az ebéd alatt és helyett lassan mindenki hazaindult.
Megint sikerült egy kellemes közös SZASE hétvégét eltöltenünk. A helyszín és a szálláshely tökéletes volt, a kiszolgálás és az időjárás csak részben az. Jövőre május elseje keddre esik, 4 napos ünnep lesz. Bízunk benne, hogy jövőre senkinek sem érettségizik a gyermeke, nem lesz síoktató tábor és a munkahelyi elfoglaltságok sem akadályozzák meg csapattagjaink részvételét. A szervezők tervei szerint jövőre Borsa, vagy a leendő Szatmár megyei síközpont – Luna – lenne a cél.
Rugó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése