III. SZASE sítábor Mezzana

III. SZASE tábor 2012.03.10-03.17 Val di Sole (Olaszország)

0. nap:

Sokan sokféle irányból, autóval vagy repülővel indultunk a helyszínre. Mi reggel hatkor indultunk Debrecenből és néhány be nem tervezett pisi-szünettel és egy kisebb dugóval a Brenner-hágón a tervezetthez képest úgy egy órával késésben voltunk. Annak ellenére, hogy egy-két nappal érkezésünk előtt az előrejelzések szerint még havaznia kellett volna, a Brenner hágótól délre az úton hónak már nyomát se láttuk. Napsütésben és az évszakhoz képest kellemes időben érkeztünk.

106-an gyűltünk össze a SZASE harmadik sí-táborára a völgy nevének megfelelően napos Mezzana-ban. Szálláshelyet a néhány éve épült, modern, de kissé szűkös Gaia Residence Hotelben foglaltunk magunknak.        

Az apartmanok birtokba vételét követően, a szervezők (Emese, Ferkó, Ede, Anti, Peti és jómagam)a közös helyiségben gyűltünk össze. A gondos előkészületek ellenére még mindig akadtak egyeztetni valók. Felszereltük a szobánkat a szükséges hangtechnikai eszközökkel (Péti), italos poharakkal, kiragasztottunk néhány információs papírt. Este 8-ra terveztük az első nyilvános megbeszélésünket, ami természetesen némi késéssel kezdődött. Az ismételt találkozás örömére nehezen sikerült úrrá lenni a hangzavaron. A néhány általános információ ismertetését követően Emese pénzt gyűjtött a másnapi csoportos bérletvásárláshoz, Csaba és Ferkó kiosztották az új SZASE mezeket, Peti pedig a vetélkedő sorsolását próbálta koordinálni. A nagy káoszt nemcsak mi szervezők bírtuk nehezen. Nagypapi például az egész napi autózás és fáradtság miatt úgy kiakadt, hogy már másnap reggel haza akart utazni.

Idővel a közös helyiségből az emberek az apartmanjaikba vonultak, a helyzet nyugalmasabbá vált. Beszélgettünk, egyeztettünk, csoportosítgattuk az igazolványokat, számoltuk hogy egyezik-e bérletre összegyűjtött pénz. Majd megjöttek a későn jövők is, a Moldován család, a síoktatónk Ákos és végül Luluék futottak be éjfél után. Kissé fáradtan, de várakozásokkal teli tértünk nyugovóra. 

Rugó

     1.       nap (03.11) Marilleva-Folgarida-Madonna di Campiglio

A reggel programja síbérletvásárlással kezdődött. Emese és én a 85 fős csoportunknak vettük meg a bérleteket, míg B. Zoli családjának alkudozott a pénztárnál. Az előzetes várakozásokhoz képest rugalmasabban ment a csoportos bérletvásárlás, de a reggeli hűvösben Emesével így is majdnem megfáztunk  azalatt a bő félóra alatt, amíg egyenként beszkennelték a 85 igazolványképet. Mire visszaértünk a csapat serényebb része már teljes sífelszerelésben várt minket. A bérleteket és igazolványokat szétosztottuk, majd irány a síbusz és a Marilleva-i pályarendszer. A legtöbben büszkén feszítettünk az új SZASE mezünkben, de néhány szkeptikus társunk nem látta át az egyen-mez előnyeit és első nap nem is hozta magával.

Felérve 1400 m-re szembetűnő volt számomra, hogy a tavalyelőtti hómennyiségnek csak a töredéke jutott nekünk az idén. Ott ahol két éve sível csúsztunk át a két kabinos felvonó között, most aszfalt utat találtunk némi jéggel. (eddig a napig nem is gondoltam volna, hogy ott aszfaltozott út van) Az ágyúkból származó hó minősége viszont, nem természetes lévén sokkal jobban viselte a márciushoz képest extrém meleg időjárást. A második kabinnal a Malga Panciana étteremhez, a találkozó pontunkhoz értünk. Itt szétszéledt a társaság. Emese a teljesen kezdőkkel foglalkozott a négyüléses székes felvonó kék pályáján némi kezdeti konfliktusokkal. Ákos az eggyel előrébb járó gyerek csapattal ismerkedett, míg a többiek útnak indultak körbesízni a pályarendszert. Két-két órát tartott az oktatás, így akik ebben érintve voltak messzire nem igazán tudtak elkalandozni. Az árnyékos vagy csak kis szögben napos pályák meglepően jó minőségűek maradtak, míg a déli fekvésű szakaszokon hamar latyak és buckák keletkeztek. Egy nagyobb és így átláthatatlan csapattal indultunk sízni, a csapatból néhányan a megkülönböztető mezek ellenére lassan lemorzsolódtak, de fél tizenkettőre a felnőttek visszataláltak a „táborhelyünkre” és nekik is elkezdődött az oktatás. Újabb körre indultunk egy sereg nagyobb gyerekkel, Madonna irányába is tettünk egy kisebb kitérőt, de arra nagyon olvadt volt a hó. Az ebédszünet után a haladó gyerekek kerültek Ákos kezei alá, mi pedig egy rutinosabb csapattal átsíztünk Madonna másik oldalára is, majd vissza egy lezárt pályán, ahol már nem sok havat hagyott a napsütés. A végére még egy kiadós loipe is kijutott nekünk a latyakban. A lelkesebbek záróráig (fél ötig) nyomták.

A síbusznál hatalmas tömeg várt minket. A gyerekeket bepréseltük, de mi hárman Edével és Petivel nem fértünk be, gyalog sétáltunk haza. Visszatérve nemsokára nyugtalan telefonhívást kaptam. A SZASE csapat később leérkező része rossz buszra szállt, ami Tonale irányába szállította őket. A mérsékelt pánikon sikerült úrrá lenni, a busz visszakanyarodott a sífelvonóhoz, majd pedig csapatunk maradék fele is megtalálta a helyes buszt.

Vacsora után Ede tartott előadást a FIS 10 szabályról a két fiatalabb generáció tagjainak, majd a sífelszerelések kiválasztásáról, ápolásáról jutottunk fontos ismeretekhez. Kiosztásra kerültek a vetélkedő feladatai a gyerekeknek (a FIS 10 szabályai később a vetélkedő alkalmával kerültek ismét elő), és némi alkoholtartalmú ital a felnőtteknek. Ede lécet élezett, vaxolt. Ezalatt az Ős-Szase-sok Nagypapiék apartmanjának tágas nappalijában múlatták az időt. Másnapra Tonaléba készültünk közel teljes létszámban autóval, így nem sokkal éjfél után az apartmanjainkba vonultunk.

Rugó

      2.       nap (03.12) Tonale-Ponte di Legno

Reggel Tonale volt a cél. A csapat igyekezett  betartani a 8.30-as indulási időt, ami nagyjából sikerült is. A Kudar és Zudor család női tagjai komoly ellenállása is enyhülni kezdett, ők ugyanis érkezésünk estéjén már megjárták a hadak útját a szó szoros értelmében. Ugyanis szombat este, rövidítési célból, letértünk az eredetileg tervezett útvonalunkról és Val di Sole-t a szomszédos (nyugati) völgy felől közelítettük meg egy olyan hágón keresztül, ami szédületes magasságokba vitt hajtűkanyaros szerpentinek sokasága után és ahol világháborús emléktáblákkal találkoztunk (valamikor  hadi út volt). Ezek után a lányokkal nehezen lehett elhitetni, hogy a Tonale felé vezető útszakasz más lesz. Mégis az elsők között indultunk el.
Az út jó volt, enyhén kígyózott fölfelé a völgyön. Felérve a pályákhoz Kudarék észlelték, hogy az izgalom közepette az Orsi lécei a szálláson maradtak. Irány a síbérlő. Mire a hiányt pótoltuk a csapat nagy része  megérkezett. Ragyogó napsütésben egyeztettük az edzőinkkel az időpontokat, találkahelyet és a gyerekeknek megkezdődött az oktatás. Kata és Orsi csatlakozott a tanulókhoz. A többiek szétszéledtek és mindenki kipróbálta a síterep pályáit.
Reggel még jeges volt a ratraknyom, vigyázni kellett, majd szinte észrevétlenül, de annál hamarabb, a hó kásássá vált. A déli nap merőlegesen sütötte be a pályát. Elég hamar eldőlt, hogy nem ez az ideális fekvés. Így a felnőtt haladók már a hegy északi és keleti oldalára vonult oktatásra Ákos vezetésével. Ott jó minőségű pályát találtunk.
14.00.-kor egy páran már sóváran Mezzana felé kacsintgattunk (ezt Rugóék ne olvassák el), míg mások  átvonultak a szemközti, északi fekvésű gleccserre, ahol kitűnő pályákon folytatták a sízést.
Mi csendesen levonultunk és mire a keményebb mag fáradtan hazaszállingózott megkóstolgattuk az előre behűtött Kudar féle Irsai Olivért, Cserszegi fűszerest (na meg az Olaszrizlinget se tagadjuk le). Így aztán nem csoda hogy az esti, spontán kitört karaoke partyn igen jó teljesítményt tudtunk nyújtani. Igaz ebben Csabának is volt egy-két (hangos, de ismerjük el nem rossz minőségű) szava. Emese és Rugó sem nézték tétlenül a történéseket, hangjukat és testüket belevetve a buliba…kitört a limbó-láz…a társasági teremben mindenki önfeledten mulatott. És ami a csoda, hogy másnap reggel egy kis rekedtségtől eltekintve, igen jó erőben éreztük magunkat (nyílván a dömsödi tőke ereje még velünk volt).

Kata és Bandi

      3.       nap (03.13) Marilleva

      Reggel hosszan tartó „nem akarok kimászni az ágyból” hiszti után a lányszoba lakói valahogy kikászálódtak az ágyból. Lementünk reggelizni papáékhoz, ahol megtudtuk, hogy a mai nap programja a sípályás és az otthoni farsang lesz. A farsang ötlete egyébként a csipogóktól, illetve DRÁGA JÓ ANYÁMTÓL J származott. Reggeli után a SZASE csapat felszállt a síbuszra. A sípályás farsangot délutánra tervezték. Aznap szerencsére már meg volt fordítva a síoktatás a haladó gyerekek és a felnőttek között. Kb. 2 órakor kezdődött meg a farsang. Rengeteg különböző jelmezt láttunk, egyébként én és a családom többi tagja vámpírnak öltözött, de papa, aki Dr.Acula volt, inkább Darth Vader-nek nézett ki J. Naon vicces volt beöltözni, és látni az olaszok megdöbbent, és irigykedő pillantásait. Mi kegyesen, egy kis színt vittünk unalmas életükbe. Mentünk néhány kört a négyes székkel.  Többen is úgy jártak, hogy a kabátot cseréltek, de a jegyet elfelejtették átrakni, így nehezen jutottak át a jegyellenőrzőn :P. Az egyik körnél formációztunk, de csak azok mehettek, akik be voltak öltözve. Miután a felnőttek elmentek az oktatásra néhány régi SZASE-sal elmentünk sízni. Szokás szerint hullafáradtan és totálisan leizzadva estünk be a buszba. A busz hamar elvitt minket a szállodához, és köztünk kisebb vita alakult ki, arról, hogy ki zuhanyozzon először. Miután mindenki megzuhanyzott lementünk a szálloda melletti folyóhoz, és ott hülyültünk tovább (addig bizonyára túl okosak lehettek...: a szerkesztő megjegyzése). 7-re felmentünk vacsizni, és aztán Nórival elkezdtünk készülni, ugyanis sziámi ikreknek öltöztünk. 

      8-ra lementünk a közös helyiségbe, és miután papa szólt néhány szót, megkezdődött a bevonulás. Nóri és én a kicsik után mentünk be. Mindenkitől megkérdezték, hogy „Mit Tudsz?”. Amikor tőlünk kérdezték mi, Nórival egyszerre feleltünk (én mindent, Nóri semmit J) Itt is rengeteg féle jelmezt láttunk (volt nyuszi-tündér-királynő, kém, muskétás, halál és még sok más). Miután mindenki bejött, elénekeltük a SZASE-himnuszt, amire sokan táncoltak is J. Mi még egy kicsit lent voltunk, aztán felmentünk a szobába és még jó sokáig beszélgettünk. 12 óra fele kerültünk ágyba, de utána még mindenki evett/olvasott/beszélgetett. Szerintem ez volt az egyik legjobb nap *-*!

       Lili

      4.       nap (03.14) Marilleva

A kemény mag ismét nagyon későn bírt elszakadni egymástól, bár Rugó figyelmeztetett bennünket, hogy a házigazda kérte, hogy éjfél körül fejezzük be az általunk karaoke-nak nevezett akusztikus környezetszennyezést. A kedd éjszakai mulatozást követően, voltak némi kétségeim, hogy reggel gond nélkül fel tudunk kelni. A mi apartmanunkban Rugó volt a soros a reggeli bevásárlást illetően, de mire ő visszaérkezett a friss pékáruval és felvágottal, már sültek a meleg-szendvicsek, főtt a tea és a lányok síruhában várták, hogy asztalhoz ülhessenek. Az éjszakát átmulatók egy része is megjelent nálunk, talán kicsit reménykedve, hogy a kimerültség jelei rajtunk is megmutatkoznak, de a csapatunk kifogástalan állapotban készült az aznapi síversenyre.

Felérve az első kabinos lifttel, Edével megkerestük a versenyt szervező síiskolát, ahol leadtuk az előző este kisorsolt indulási listát, némi javítással, mert kiderült, hogy a senior korosztály képviselői, a híresztelések ellenére, mégis valamennyien elindulnak a megmérettetésen. A pálya már ki volt tűzve, úgyhogy a 15-20 perces adminisztrációs teendőket követően, el tudtunk indulni a rajthoz.

Elsőnek Bobó, mint a legfiatalabb versenyző indult el felvezetéssel, ez utóbbi hatására valószínűleg csökkent a sebessége, de biztonsággal beért a célba. Őt követték a mini, gyerek, serdülő, ifi, majd a felnőtt és  a senior versenyzők. A mini korosztályon kívül minden versenyző két futamon vett részt, mégis két óra alatt lezajlott az egész, a verseny szervezői pillanatok alatt összeszedték a kapukat, így csak egyik szervezőtársunknak sikerült lecsúsznia a kitűzött kapuk között.

A verseny szervezési díjának kifizetése után megkaptuk az eredményeket és mindenki mehetett a maga útjára. A verseny miatt a síoktatás ezen a napon rövidített program szerint folyt, a két óra helyett mindenki másfél órát edzhetett. Úgy terveztük, hogy korábban megyünk haza a pályáról, hogy legyen időnk összesíteni a verseny eredményét és megírni az okleveleket, érmeket.

Persze az utolsó liftek egyikét ismét nem volt szívünk kihagyni, így öt órakor kezdte el a szervezőbizottság a munkáját. Az eredményhirdetés hatra volt tervezve a szálloda előtti zöld övezetben, gondolván, hogy ott több a hely, és gyönyörűen süt a nap. Újabb lelkes segítőkkel kiegészülve (ezúton is köszönjük), kis csúszással ugyan, de majdnem sikerült betartanunk az időpontot.  A síverseny két fő szervezője (Ede és Ferkó) felállították a rögtönzött dobogót, majd elkezdődött a díjátadás. A helyezésekért járó oklevelet, érmet és csokoládét a lányoknak a síoktatónk, Ákos, míg a fiúknak jómagam adtuk át, begyűjtve így nem kis mennyiségű puszit. Ez az összejövetel majdnem hosszabbra sikerült, mint maga a verseny, úgyhogy jól át is fagytunk, a végén a gyerekek már enyhén lila szájjal jöttek ki a dobogóhoz.

Az ünnepélyes díjátadás után mindenki elvonulhatott a csapatával, hogy az utolsó simításokat elvégezzék a színdarabjukon. Az esti programok szervezői részéről zseniális ötletnek bizonyult, hogy csapatokat alakított ki és nem egyéni „Ki mit tud” műsor volt, mert a gyerekek igazi közösséget kezdtek alkotni, átérezve a „Mindenki egyért, egy mindenkiért” elv lényegét. Ezt a zsenialitást csak akkor vontam kétségbe, amikor a serdülő és ifi lányok (akik egy szobában voltak, és ott zajlott a társasági élet java) arra kértek, hogy csak úgy lépjek a szobájukba, ha kopogok, és ők engedélyt adnak. Nyeltem egyet és megpróbáltam felidézni azt az időt, amikor mi is ilyen idősek voltunk, ugyanezt tettük, csak mi nem mertük erre megkérni a szüleinket.

A csapatok szépen haladtak a műsorral, és előre meghatározott időpontban lejöttek karaoke-t gyakorolni, ez utóbbira minden csapatnak 20 perc állt rendelkezésére kedden is és szerdán is. Ekkorra már az egyik csapat a rajzát is elkészítette, a másik két csapat ezt, ötlet híján, utolsó napra hagyta. Nem volt egyszerű a helyzetük, mert azt kellett lerajzolniuk, hogy hogyan képzelik el a Szase-ban a helyüket.

A felnőttek szokás szerint a közös helyiségben tanakodtak a másnapi sízés helyszínét illetően, a döntés nem volt könnyű, és elég sokára született meg, úgyhogy akik korábban lefeküdtek aludni, csak másnap tudták meg, hogy mi lett a kiszemelt célpont csütörtökre.

Emese

      5.       nap (03.15) Pejo

Elérkezett a csütörtöki nap. Az előző este nagy volt a tanakodás merre menjünk sízni. Az előzetes tervekben Tonale szerepelt, de sokan jelezték, hogy ismét Marillevába indulnának. Egész pontosan ugyanannyian szavaztak mindkét helyszínre. Ekkor jött Nagy Rugó, valami Sándort meghazudtoló gordiuszi döntése, miszerint Pejoba megyünk. Szerencsére nagyszerű döntésnek bizonyult. Peio egy kicsi, de magasan fekvő síterep, ahol 2 éve épült egy nagy kabin, ami 3000m-ig visz fel.

Az indulást 9 körül kezdtük, autókkal, amivel közel 20km-t kellett megtegyünk. Szépen kanyargóztunk felfelé, az ásványvíztöltöde, majd a fürdő mellett. Egy kabinos felvonó vitt 2000m-ig, ahol hamar megtaláltuk azt a napos teraszt ahová időről időre visszatértünk. Innen indult az oktatás, Emese elvitte a kicsiket, Ákos pedig sorra a csoportjait. Természetesen a nagy attrakció a 3000m-ig vivő kabin kipróbálása sem váratott magára sokáig. Mindössze 6 perc alatt röpített fel minket, hogy a fülünk is belereccsent. A fenti állomásról a szikrázó napsütésben csodálatos panoráma bontakozott ki, körbe 3000 m-t meghaladó magas csúcsok, a távolban a Marmolada, kicsit közelebb a Madonna fölé tornyosuló Brenta és Tosa, majd a Presena gleccser.

A pálya szintén pazar volt, hosszan és pirosan tekergőzött lefelé, reggel kitünő hóval. Bár ez később kicsit olvadt, majd délutánra göcsörtösre fagyott. Erre a napra amúgy kizöldült a hely, ugyanis elárasztották a Szase mezes sízők. A nem túl nagy hely előnye, hogy egyre másra ismerősökkel találkoztunk, mindig volt akivel lehetett menni még egy kört. Nagy sikere volt a napozóterasznak is, polóban lehetett pizzázni, sörözni, hólatyak várat építeni kornak és igénynek megfelelően. Négy után síztünk le az autóinkhoz, majd élményekkel, napsütéssel és a ruháinkban jó adag vízzel feltöltődve tértünk vissza a szállásünkra.

Érkezés után nagy volt a sürgés-forgás, ugyanis ezen a napon volt a vetélkedő napja. A nagy rohanásban nekem még a vacsora is kimaradt, az utolsó simitásokat kellett a kérdéseken finomítani, a csapatok pedig a előadások főpróbáját tartották. 8 körül sikerült mindenkinek összegyülni újra a "Szase klubban". A műsort Nagypapi kezdte a Kossuth nótával március 15-re emlékezve, majd szokásos hangzavart leküzdve Rugó ismertetett pár hasznos információt az egybegyűltekkel. Természetesen másnap volt aki sorra kérdezte a már ismertetett dolgokat. Majd végre kezdődhetett a vetélkedő. Előszőr a piros csapat nagyszerű színdarabját láthattuk beleszőve a karaoké számot. Munkájukat Ági és Péti segítette, mindnyájan dőltünk a röhögéstől a német nyugdíjas pár és a Szase csapat kálváriáján. Utána a fehér csapat előadása következett, akik felnőtt segítség nélkül egyedül készítették el a műsort, kifigurázva a FIS 10-et. A zöld csapat Ede királyt vonta be a darabba, majd az Azért vannak a jóbarátok című Máté Péter számmal hatottak érzelmeinkre. Őket Bimbi és Oli segítette. Mindhárom csapat kiválóan teljesített. A színdarabért a piros, a karaokéért a zöld, a két nappal ezelőtti farsangi beöltözésért a fehér csapat kapta a legtöbb pontot (kvázi nyerte), a rajzos feladatot mindenki egyformán teljesítette, míg összetettben 2 ponttal a zöld csapat vezetett a fehér és a piros előtt. De ekkor még hátra volt a kvízkérdések sora. Igyekeztünk olyan kérdéseket találni, amelyek érdeklik a gyerekeket, nagyjából a 2-22 éveseknek szólnak, hasznosak, elgondolkoztatóak, aktuálisak és talán humorosak is. Nem volt könnyű....... A játék formátuma a Legyen Ön is milliomos népszerű tv-s vetélkedő alapján készült, 4 lehetőségből egy helyes kiválasztással lehetett továbbjutni. A válaszhoz segítséget lehetett kérni a közönségtól, egy adott személytől, valamint felezni lehetett a lehetőségek számát. A mese tárgyköre mindenkinek nagyszerűen sikerült,  majd a fehér csapat kérte a felező lehetőséget. A sí kérdéskörben a piros csapat sajnálatosan elvérzett egy határozott, de nem átgondolt válasszal, majd a fehér csapat kérte Bázsa apuka segítségét, aki bomba (elnézést, természetesen Tomba) választ adott. A zöld csapat szépen menetelt, majd a fehér csapat bukott el a földrajzi kérdésen, mi Olaszország legmagasabb pontja. A helyes válasz a Mont Blanc (Monte Bianco), amin elszabadultak az indulatok. Mivel sokan úgy gondolják ez francia terület, ezért külön megnéztük, majd itthon ismét. A határ a csúcson húzódik, így Olaszország legmagasabb csúcsa a 4810m magas fehér hegy. Akinek még mindig kétségei vannak: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mont_Blanc  A kvízt így a zöld csapat nyerte, ezzel a képzeletbeli nagy kristálygömböt. Következett a díjkiosztás, első helyet vehetett át a színdarabért a piros csapat, a farsangért a fehér csapat, a karaokéért és a kvízért a zöld csapat. Mindenkinek gratulálunk!!!!! Külön köszönjük a zsűri (Moldován Ádi, Zudor Bandi és Ákos) munkáját, valamint a csapatok felkészítésében nyujtott szülői segítséget.

Ezzel az este számomra igen stresszes része lezárult, jöhetett a lazulás. Rövid vacsora után a lenti klubba visszatérve az első generáció térnyerését tapasztaltam, a korombeliek a 2. emeleti szépkorú szase székhelyen szomjúhoztak. Többünk érkeztével elértük a kritikus tömeget és megpróbáltuk visszatérni az alagsorba. Indult az esti buli, karaoké, tánc. Kiváló volt a hangulat, sorra jöttek a számok, a "Szase szív örökké dobog...", majd elérkezett az avatás (part.2.). Ezen az estén Bajáky Zsolt és Zudor Bandi került a deresre, s nyögték Nagy-Magyarország keménységét. Apró szépséghiba, hogy ekkorra Rugó már lefeküdni tért, így utólag ezt sem tudtuk érvényesnek elfogadni. Vidáman zárult az este....

Peti

      6.      nap (03.16) Marilleva

Az utolsó napra már mindenki elfáradt kissé, de azért megint találtunk valami újat. Kapuk közötti edzésre készültünk, amihez Ede hozott térdstanglikat, illetve én még szerdán lefoglaltattam az egyik síliftes pályát.

9-től 11-ig volt miénk a pálya, ezért az első felvonóval terveztünk felmenni. Ez majdnem sikerült is. Peti, Anti, Ede, Ferkó meg én voltunk az elsők a SZASE-sok közül. A pályánkat érkezésünkkor lezárták, a kapukat elkezdtük tűzni. Rég csináltunk ilyet, akkor se sokat ennek megfelelően a pálya kicsit sarkosra sikerült. Így talán egyedül Ede élvezte a szlalom lécével, Ferkónak még úgy ahogy elment, de Anti, Peti, Lulu meg én az 180 körüli GS léceinkkel csak szenvedtünk. A gyerekeknek kicsit könnyebb dolguk lett volna, de volt akinél a kapuk közötti sítapasztalatok hiánya és volt akinél (D. Balázs) a GS léc tette mégis nehézkessé a kapuk kerülgetését. A pályánk hamar kijegesedett, de ahhoz képest, hogy vagy 500-szor lementünk egész jól bírta. Félidőben még át is szerettük volna tűzni a kapukat, de a fúrógépünk akkuja lemerült.

11-kor szedtük a sátorfánkat, a kezdő gyerekcsoport oktatásra indult, a többiek meg tettek egy kisebb kört, mert fél kettőre ismét találkozó volt az étteremnél közös fényképezés céljából. Készült össz-SZASE kép, gyerekcsoport, nagyszülő csoport és végül mi a középgeneráció álltunk össze. A gyermekeink ez utóbbit csúnyán kihasználták és hógolyózáport zúdítottak ránk, amiért a méltó büntetésüket még mostanáig sem kapták meg tőlünk…

A kellemes melegben nem nagyon voltunk éhesek, inkább ittunk még valamit, majd egy utolsó sízésre indultunk egy jó nagy csoporttal még utoljára. Ismét kisíztük a rendelkezésre álló időt, öt óra körül szálltunk buszra. A szálláshelyen teasütemény és innivalók vártak szállásadóink jóvoltából és még a naplemente előtt összegyűltünk néhány újabb, szállodai háttérrel készült csoportkép megalkotásához.

Majd kezdődött minden sí-tábor legszomorúbb része, csomagolni kellett, fizetni a szállásért és a korán indulók búcsúzkodni kezdtek. Néhányan azért nem siettünk annyira haza szombat reggel, így a közös helyiségben összegyűltünk, beszélgettünk, iszogattunk, majd pedig előre nem tervezett avatásra kerítettünk sort. A gyerekekkel kezdtük, majd haladtunk felfelé életkor szerint. Fel is írtam egy papírra, hogy kik lettek teljes jogú SZASE tagok, de a papírt Edének adtam, hogy a megfelelő oklevelek kiállítása ne maradjon el (Borsán talán lesz rá alkalom). Emlékezetem szerint Gergely Csenge és Beáta, Székely Anna, az Óvári lányok és Andrea, a Bázsa fiúk, a Zudor házaspár, Angéla és még néhányan mind-mind igazi SZASE-tagnak tekintheti már magát.

Utolsó nap már senki sem bírta sokáig, még talán éjfél sem volt mire mindenki az apartmanjába vonult.

Rugó

      7.       nap a hazautazás napja

Reggel, amikor a pékségbe mentem már sok autónak csak a hűlt helyét láttam a parkolóban. Sőt amíg összeszedtük magunkat már majdnem mindenki elindult. Némi elmaradt búcsúzkodás után mi is útra keltünk és egy kis bevásárlási szünettel, na meg az elmaradhatatlan Inn-völgyi autópálya torlódással együtt szerencsésen hazaértünk. Némi izgalomra csak az adott okot, hogy kicsit messzebb álltam meg tankolni, mint ahogy előre terveztük volna és Emesééknek minket követve majdnem kiszáradt a gázolajkészlete.

A visszajelzések szerint mindenki más is hazaért előbb vagy utóbb.

Összességében véve azt hiszem ismét sikerült egy jó tábort összehozni, tovább fejlesztettük a SZASE csapatszellemet és ezért köszönet minden résztvevőnek. Néhány az átlagosnál aktívabb résztvevőnek külön megköszönöm a segítségét (l. Köszönetnyilvánítás)

Rugó